Nagy-Kacsás Horgász Baráti Kör Egyesület

"Görbüljön"


Alapszabály

Nagy-Kacsás Horgász Baráti Kör Egyesület Alapszabálya

A 2019. 02. 03. napján kelt, közgyűlési határozat szerinti módosítással

egységes szerkezetbe foglalt hatályos szöveg.

 

A Nagy-Kacsás Horgász Baráti Kör Egyesület (továbbiakban Egyesület), az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint az egyesületek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. törvény (a továbbiakban: Ectv.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) szabályai szerint működő olyan egyesület, amelynek alaptevékenysége közhasznú tevékenység, a természet védelme, a környezet védelme, nevelés, oktatás, ismeretterjesztés, sport.

 

Az Egyesület, a természet védelme, kiemelten az élővíz és az abban található élővilág, valamint a vízpart tisztaságának megóvása, gyommentesítése, a gyermek és ifjúság nevelése a környezet védelmére, a horgász és a versenysport utánpótlás biztosítása érdekében, az alapszabályban meghatározott céljainak folyamatos megvalósítására az alulírott személyek által létesített jogi személy.

 

1.

Anderla Jenő Róbert

2837 Vértesszőlős Vörösmarty Mihály u.18

2.

Básti Gyula

2837 Vértesszőlős Jókai u. 49.

3.

Bauer Tibor

2897 Dunaszentmiklós, Rákóczi u. 5.

4.

Bogdán Róbert

2837 Vértesszőlős, Kánya u. 15.

5.

Bognár Gábor

2837 Vértesszőlős, Rózsa utca 16.

6.

Devecseri Attila

2837 Vértesszőlős, Hegyalja utca 37.

7.

Dobrotka Pál

2837 Vértesszőlős, Sport u. 20. 

8.

Dr.Kaizer László

2837 Vértesszőlős, Múzeum út 36.

9.

Farkas Dávid György

2800 Tatabánya, Erdész út 36.

10.

Farkas György

2801 Tatabánya, Erdész út 36.

11.

Farnadi Tamás

2837 Vértesszőlős, Templom utca 102.

12.

Fazekas János

2837 Vértesszőlős, Vértes László  utca 25.

13.

Frank János

2837 Vértesszőlős, Rózsa utca 8.

14.

Goetter Antal

2890 Tata, Nagykert 41.

15.

Gruber József István

2837 Vértesszőlős, Vörösmarty M. u. 10.

16.

Horváth Gábor

2836 Baj, Agostyáni u. 5.

17.

id. Papp Sándor

2837 Vértesszőlős Sport utca 6.

18.

ifj. Devecseri Attila

2800 Tatabánya, Kökörcsin utca 37.

19.

Imre Szabolcs

2837 Vértesszőlős, Solyóm u. 78.

20.

Jenei Ferenc

2800 Tatabánya, Akácfa u.13.

21.

Jenei Mihály

2837 Vértesszőlős, Jókai utca 11.

22.

Kormány Károly

2837 Vértesszőlős, József Attila u. 27.

23.

Lanka Lajos

2800 Tatabánya, Táncsics Mihály út 23.

24.

Magala Ervin

2837 Vértesszőlős, Kánya utca 38.

25.

Molnár István

2837 Vértesszőlős, Akácfa u. 18.

26.

Muk Ferenc

2837 Vértesszőlős, Gagarin út 17.

27.

Muk István

2837 Vértesszőlős, Kossuth út 19.

28.

Nagy Ferenc

2837 Vértesszőlős, Árpád út 5.

29.

Nagy György

2800 Tatabánya, Petőfi Sándor út 60.

30.

Pataki Zoltán

2837 Vértesszőlős, Akácfa út 8.

31.

Polgárfi Zoltán

2832 Héreg, Virág út 16.

32.

Radics Mihály

2837 Vértesszőlős, Szabadság telep 26.

33.

Rózsás Tibor

2837 Vértesszőlős, Templom utca 21.

34.

Sárik István

2800 Tatabánya, Hadsereg utca 92.

35.

Skrován József

2837 Vértesszőlős, Ady Endre út 42.

36.

Slezák Béla

2837 Vértesszőlős, Ady Endre út 29.

37.

Szalai Ákos

2800 Tatabánya, Szőlődomb út 69.

38.

Száraz János

2837 Vértesszőlős, Templom utca 24.

39.

Szilágyvári Kálmán

2837 Vértesszőlős, Valusek út 81.

40.

Tomasik József

2837 Vértesszőlős Templom u. 120.

41.

Tóth Lajos

2836 Baj Kossuth Lajos u.23/A

42.

Török Sándor

2800 Tatabánya, Köztársaság út 40. 4/3

43.

Tulkán Lajos

2837 Vértesszőlős, Petőfi út. 4.

44.

Vécsei Tamás

2837 Vértesszőlős, Petőfi út. 4.

 

 

Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

 

l.§

Az egyesület neve, célja és feladata

 

III Az egyesület neve: Nagy-Kacsás Horgász Baráti Kör Egyesület

121 Székhelye: 2837. Vértesszőlős, Vörösmarty utca 18.

131 Működési területe: Vértesszőlős

IAI Vízterülete: Vértesszőlős 079/19. hrsz-ú ingatlanon található Nagy-Kacsás Tó

 

2.§

Az egyesület célja:

 

(1) az Egyesületi tagság horgászérdekeinek képviselete és védelme, valamint a kedvező horgászlehetőségek megteremtésének elősegítése, biztosítása,

(2) a horgászat, a versenyhorgászat, horgászsport népszerűsítése és fejlesztése,

(3) a horgászoknak, a horgász erkölcs és etika írott és íratlan szabályainak betartására és betartatására szolgáló ismeretek megismertetése,

(4) a természet védelme, kiemelten az élővíz és az abban található élővilág, valamint a vízpart tisztaságának megóvása, tevékenyen fellép a károkozókkal szemben,

(5) a fiatalok bevonása a horgászsportba, a természet védelmére való nevelésük segítése, a gyermek és ifjúság nevelése a környezet védelmére, a horgász és a versenysport utánpótlás biztosítása,

(6) anyagi lehetőségekhez mérten biztosítja a rendszeres egyesületi élethez szükséges feltételeket, a horgászattal összefüggő szakismeretek gyarapítását,

(7) elősegíti, hogy tagjai a horgászattal összefüggő törvényeket, jogszabályokat, előírásokat, egyéb rendelkezéseket, megismerjék, betartsák és betartassák,

(8) a saját szabályzatainak a betartásával és betartatásával segíti a tagdíjászati törvény és horgászrend ellenes cselekmények megelőzését és elkerülését, valamint a vizek és a természet tisztaságának védelmét.

 

3.§

Az egyesület a 2.§-ban meghatározott célkitűzések érdekében:

 

(1) Biztosítja tagjai számára a rendszeres egyesületi élethez szükséges feltételeket, ennek keretében ismerteti a horgászattal összefüggő jogszabályokat és más rendelkezéseket.

(2) Korszerű halgazdálkodást folytat a kezelésében lévő vízterületen.

(3) Biztosítja a halállomány védelmét, valamint a horgászatra vonatkozó jogszabályok, előírások, az OHE horgászrendje szabályainak megtartását.

(4) Segíti a hatóságokat az orvhalászat és az orvhorgászat leküzdésében, valamint a vizek tisztasága és a természet védelmében.

(5) Lehetőséget biztosít tagjai számára a horgászattal összefüggő szakismereteik gyarapítására.

(6) Halfogó és horgász versenyeket rendez.

 

4.§

Az egyesület tagjai

 

(1) Az egyesületnek csak az lehet a tagja, aki nem áll horgászjegy váltásának tilalma, illetőleg az egyesületi tagságot kizáró horgász fegyelmi büntetés hatálya alatt.

(2) A tagdíjfizetés és jogállás szerint lehetnek:

a. felnőtt teljes tagdíjat fizetők

b. ifjúsági csökkentett tagdíjat fizetők

(3) A tagokat a jogszabályok szerint - az ifjúsági tagokra vonatkozó korlátozások kivételével - egyenlő jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik.

(4) Az egyesületbe a teljes jogú tagként való felvételhez, a közgyűlés meghatározott összegű díj fizetését írhatja elő (halasítási hozzáárulás). Az ifjúsági tagok csökkentett mértékű halasítási hozzájárulást fizetnek.

(5) A belépési szándékot az egyesület által rendelkezésre bocsátott nyilatkozat kitöltésével és aláírásával kell kinyilvánítani.

(6) Az éves tagdíjakat és a halasítási hozzájárulás összegét a közgyűlés határozza meg.

(7) A felvétel tárágyában az elnökség egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással dönt. A hozott határozatot a felvételt kérővel indoklás nélkül kell közölni. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, a belépési nyilatkozatot az elnökség bármely tisztségviselője részére belehet nyújtani mind a felnőtt, mind az ifjúsági tagok esetében, A 14. életévét be nem töltött kiskorú személy belépési nyilatkozatához a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges, a 14. életévét betöltött kiskorú személyek belépési nyilatkozatához a törvényes képviselő hozzájárulása nem szükséges,

(8) Az egyesület tagja jogosult az egyesület tevékenységében részt venni.

(9) A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja. A tagsági jogok forgalomképtelenek és nem örökölhetők.

(10) A tagok - a tagdíj megfizetésén túl - az egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

(11) A tagoknak (felnőtt- és ifjúsági tagoknak ) jogukban áll:

a) az egyesület útján horgászhegyet igényelni,

b) a horgászjegy birtokában területi engedélyt váltani és az abban feltüntetett vízterületen horgászni,

c) az egyesület által rendezett rendezvényeken részt venni,

d) írásos bejelentés alapján a tárgy év horgászati jogának szüneteltetését kérni a tagfenntartási díj megfizetése ellenében, folyamatosan maximum 3 évig,

e) a tagoknak jogukban áll a horgászrendben leszabályozott feltételek megtartásával és a Nagy-Kacsás tó tulajdonosai által kiadott fennmaradási engedély birtokában horgászállást fenntartani, de azt csak egyesületi teljes jogú tag részére lehet átruházni ( ajándékozni vagy eladni) az elnökség jóváhagyása alapján, a horgászrendben szabályozottak szerint.

(12) Az egyesület tagjait a közgyűlésen személyes tanácskozási, indítványtételi és szavazati jogi illeti meg és a jogszabályban megállapított feltételek fennállása esetén az egyesület bármely tisztségére megválaszthatok, amennyiben ellenük tíz éven belül nem született jogerős fegyelmi határozat, az egyesület tagja a közgyűlés napirendjére, napirendi pontjára javaslatot tehet, a tag kizárását és tagsági jogviszony felmondását kezdeményezheti,

 (13) a tag a közgyűlésen választhat és bármely       tisztségre megválasztható azzal, hogy a 14. életévét be nem töltött kiskorú személy tag a közgyűlésen választójoggal rendelkezik, azonban csak életkorának megfelelő tisztségre választható. A 14. életévét betöltött kiskorú tagnak korlátlan választójoga van, azonban nem választható olyan tisztségre, amely tisztség betöltéséhez teljes cselekvőképességre van szükség.

 (14) Az egyesület tagja köteles az alapszabályban meghatározott tagi kötelezettségek teljesítésére. Az egyesület tagja, az egyesület vezető tisztségviselője (elnökségi tagja) kérheti a bíróságtól a tagok és az egyesület szervei (közgyűlés, elnökség) által hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha a határozat jogszabálysértő vagy a létesítő okiratba ütközik. A határozat hatályon kívül helyezése iránt attól az időponttól számított 30 napon belül lehet keresetet indítani az egyesület ellen, amikor a jogosult a határozatról tudomást szerzett vagy a határozatról tudomást szerezhetett volna. A határozat meghozatalától számított egyéves, jogvesztő határidő elteltével per nem indítható. Nem jogosult perindításra az, aki a határozat meghozatalához szavazatával hozzájárult, kivéve, ha tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés miatt szavazott a határozat mellett. A tag törlése, illetve tagsági viszony felmondása esetén az első jogorvoslati fórum a közgyűlés.

(15) Az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét.

(16) A tagok kötelesek:

a. ) az alapszabályt, az OHE horgászrendjét a közgyűlés és az elnökség határozatait megtartani,

b. ) továbbá a megállapított tagdíjat és egyéb díjakat az egyesület pénztárába az előírt határidőig befizetni, Az egyesület tagjainak a tagdíjat minden év március 31. napjáig kell egy összegben, az egyesület házipénztárába vagy az egyesület bankszámlájára történő átutalás útján megfizetni.

Az egyesület megalakulását követően újonnan belépő tag a tagsági jogviszonya keletkezésének évében a tagdíj időarányosan számított összegét a tagsági jogviszony létesítésétől számított 8 napon belül, ezt követően legkésőbb minden év március 31. napjáig köteles az egyesület házipénztárába vagy az egyesület bankszámlájára történő átutalás útján teljesíteni.

c. ) a horgászatra vonatkozó jogszabályok, illetve az egyes vízterületeken érvényes további korlátozó intézkedéseket megtartani és megtartatni,

d. ) a fogási naplót az előírás szerint vezetni és azt összesítve, a mindenkor érvényes határidőig, az egyesület vezetőségének megküldeni,

e. ) a vizek tisztasága felett őrködni és az esetleges vízszennyezéssel kapcsolatos észrevételeiket az egyesület vezetőségével haladéktalanul közölni,

f. ) védeni az egyesület tulajdonát, vagyonát, halállományát, saját és tagtársai értékeit;

g. ) közreműködni az egyesületi vagyon gyarapításában és az egyesületi érdek érvényesülésében.

h. ) amennyiben az egyesületi tagság önkéntes kilépés vagy jogerős fegyelmi határozat alapján megszűnik, a horgászhelyet 3 hónapon belül az egyesület rendelkezésére visszaadni,

i. ) elítélni az önző érdekek érvényesülését és a horgász erkölcsöt sértő magatartást.

(16) A tagsági jogviszony megszűnik:

a) a tag kilépésével;

b) a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával;

c) a tag kizárásával;

d) a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével.

(17) A tag tagsági jogviszonyát az egyesület képviselőjéhez intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti.

(18) Ha az alapszabály a tagságot feltételekhez köti, és a tag nem felel meg ezeknek a feltételeknek, az egyesület a tagsági jogviszonyt harmincnapos határidővel írásban felmondhatja. A felmondásról az elnökség dönt. A felmondást bármely egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezheti.

A tag tagsági jogviszonyának felmondására irányuló kezdeményezést az elnökhöz kell bejelenteni. A bejelentett kezdeményezést az elnök terjeszti az elnökség elé. A a felmondást az elnökség határozattal rendeli el. A tag tagsági jogviszonyát felmondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a felmondás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A határozatot a taggal írásban közölni kell.

A felmondásról rendelkező határozattal szemben fellebbezésről a közgyűlés dönt.

(19) A tagnak jogszabályt, az egyesület alapszabályát vagy közgyűlési határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartása esetén a közgyűlés - bármely egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére - a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le.

A tag kizárására irányuló kezdeményezést az elnökséghez kell bejelenteni. A bejelentéstől számított 15 napon belül az elnök köteles összehívni a közgyűlést A bejelentett kezdeményezést az elnök terjeszti a közgyűlés elé. A kizárásra irányuló eljárás megindítását a közgyűlés határozattal rendeli el. A kizárás alkalmazására irányuló eljárásban az érintett egyesületi tagot az Egyesület elnöke (a továbbiakban: vizsgáló) jegyzőkönyv felvétele mellett meghallgatja. A vizsgáló jegyzőkönyv felvétele mellett meghallgatja továbbá azokat a személyeket is, akik az ügyre tartozó bizonyítandó tényekről tudomásul bírnak. A vizsgáló okiratokat szerez be, tisztázza a tényállást, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 30 napon belül elkészíti a közgyűléshez címzett határozati javaslatát.

A határozati javaslat elkészítésétől számított 15 napon belül az elnök köteles összehívni a közgyűlést. A közgyűlés megtárgyalja a vizsgáló által a kizárás alkalmazása tárgyában hozott határozati javaslatot, és a megvitatott határozati javaslatról az ügy megtárgyalását követően nyomban határoz.

A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; azindokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A határozatot a taggal írásban közölni kell.

A kizárásról rendelkező határozattal szemben fellebbezésnek nincs helye, a kizárt tag az

Egyesület székhelye szerint illetékes törvényszéktől kérheti a közgyűlési határozat felülvizsgálatát.

(20) Azt a tagot, aki a tagdíjjal vagy egyéb díjjal hátralékban van és tartozását az írásbeli felszólításban megjelölt határidő alatt sem egyenlíti ki, az elnökség a tagok sorából törli. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül írásban lehet fellebbezni az egyesület közgyűlésénél. A törlés nem érinti az egyesületnek a hátralékos tagdíjra, illetőleg egyéb díjra vonatkozó követelését. A törlés tényét, határozatát írásban közölni kell. A hátralékos tagdíj vagy egyéb díj iránti követelés bírói úton is érvényesíthető.

(21) Elhalálozás vagy kizárás esetén a tagdíjfizetés kötelezettsége megszűnik, de a már befizetett tagdíjak és egyéb díjak vissza nem követhetők.

 

5.§

A döntéshozó szerv

 

(1) Az egyesület döntéshozó szerve a közgyűlés.

(2) A tag jogosult a közgyűlésen részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat és észrevételeket tenni.

(3) A döntéshozó szerv a döntéseit ülés tartásával vagy ülés tartása nélkül hozza.

 

 

6. §

A közgyűlés ülésezése

 

(1) A rendes közgyűlés szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik

(2) A közgyűlés nem nyilvános; azon a tagokon és az ügyvezetésen kívül a közgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és az alapszabály vagy a közgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek vehetnek részt.

 

7. §

A közgyűlés hatásköre

 

A közgyűlés hatáskörébe tartozik

(1) az alapszabály módosítása;

(2) az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása;

(3) a vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása

(4) az éves költségvetés elfogadása;

(5) az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének - elfogadása;

(6) a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll;

(7) az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt;

(8) a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés;

(9) a felügyelőbizottság, tagjainak megválasztása, visszahívásuk

(10) a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása

(11) a végelszámoló kijelölése.

(12) Az elnökség határozata elleni jogorvoslati döntés meghozatala.

 

8. §

A közgyűlés összehívása

 

(1) A közgyűlést az egyesület elnöke meghívó küldésével vagy az egyesület www.nagvkacsas.nanoweb.hu honlapján történő közzétételével hívja össze. A közgyűlési meghívó elküldése és a közgyűlés napja között legalább tizenöt napnak kell eltelnie.

 

(2) A meghívónak tartalmaznia kell

a) az egyesület nevét és székhelyét;

b) az ülés idejének és helyszínének megjelölését;

c) az ülés napirendjét.

d) határozatképtelenség esetére a megismételt közgyűlés időpontját, helyét és az eltérő határozatképességi szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást;

(3) A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák, a napirendet tartalmazó meghívót az ülés kitűzött időpontja előtt legalább 15 nappal előbb meg kell küldeni a felügyelő szervnek és az egyesület valamennyi tagjának. A közgyűlés napirendjére tűzött ügyekre vonatkozóan az ügyvezetés a tagnak - kérelmére - köteles felvilágosítást adni. A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított, az alapszabályban meghatározott időn belül a tagok és az egyesület szervei a közgyűlést összehívó szervtől vagy személytől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával.

A napirend kiegészítésének tárgyában a közgyűlést összehívó szerv vagy személy jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről a közgyűlést összehívó szerv vagy személy nem dönt vagy azt elutasítja, a közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában

(4) A közgyűlés helyszínét alkalmanként az elnökség határozza meg.

(5) Ha a közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha az ülésen a részvételre jogosultak legalább háromnegyede jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához.

(6) A közgyűlési tisztségviselők, a levezető elnök, a jegyzőkönyv vezető, a szavazatszámlálók megválasztásáról a közgyűlés nyílt szavazással, a szavazati joggal rendelkező tagok szótöbbségével – egyszerű szótöbbséggel- határoz.

A közgyűlésen a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha a részvételre jogosultak legalább háromnegyede jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul. A 8. §  (5) és jelen (6) bekezdésekben foglalt esetek körébe nem eső, nem szabályosan összehívott vagy megtartott közgyűlésen elfogadott és ebből az okból érvénytelen határozat az elfogadásának időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé válik, ha a határozatot a közgyűlés napjától számított harminc napon belül valamennyi tag egyhangúlag érvényesnek ismeri el.

(7) A közgyűlésen megjelent tagokról jelenléti ívet kell készíteni, amelyen fel kell tüntetni a tag, valamint - ha az alapszabály a képviselő útján történő részvételt lehetővé teszi - képviselője nevét és lakóhelyét vagy székhelyét, és - ha a tagokat nem azonos számú szavazat illeti meg - a tagot megillető szavazatok számát. A jelenléti ívet a közgyűlés levezető elnöke és a jegyzőkönyvvezető aláírásával hitelesíti.

A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza

a) az egyesület nevét és székhelyét;

b) a közgyűlés helyét és idejét;

c) a közgyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyvvezetőnek, a jegyzőkönyv hitelesítőjének a nevét;

d) a közgyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, az elhangzott indítványokat;

e) a határozati javaslatokat, a leadott szavazatok és ellenszavazatok, valamint a szavazástól tartózkodók számát.

A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és a közgyűlés levezető elnöke írja alá, és egy erre megválasztott, jelen lévő tag hitelesíti.

Az egyesület ügyvezetése köteles a közgyűlési jegyzőkönyvet, valamint a jelenléti ívet az egyesület dokumentumai között elhelyezni és megőrizni.

Bármely tag a közgyűlési jegyzőkönyv másolatának vagy a jegyzőkönyv egy részét tartalmazó kivonatának a kiadását kérheti az ügyvezetéstől.

A Közgyűlés üléséről készült jegyzőkönyvet és a határozatokat az Egyesület a Határozatok Tárában megőrzi és a határozatokat a jegyzőkönyv szerinti tartalommal az internet honlapján közzé teszi. A Közgyűlés döntéseinek a döntésekben érintettekkel való közléséről írásban, igazolható módon (ajánlott levélben) az elnök gondoskodik az ülést követő két héten belül.

 

9.§

Határozatképesség

 

(1) A közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosult tagok több mint a fele, legalább 50% plusz egy fő jelen van,. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell.

(2) Ha egy tag valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.

(3) Ha a közgyűlés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt közgyűlés -amennyiben a tagokat erről az eredeti meghívóban tájékoztatják, és így távolmaradásuk jogkövetkezményeinek ismeretében döntenek a részvétel kérdésében- az eredeti napirendben szereplő ügyekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A megismételt közgyűlést az eredeti -határozatképtelenség miatt elmaradt - közgyűlés időpontját követően harminc napon belüli időpontra kell összehívni, amely időpont az eredeti közgyűlés meghívójában is megjelölhető.

 

10. §

Határozathozatal

 

(1) A tagok a közgyűlésen nyílt szavazással hozzák meg határozataikat.

(2) A határozat meghozatalakor nem szavazhat az,

a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít;

b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;

c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;

d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a jogi személynek nem tagja

e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy

f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.

(3) A tagok határozatukat a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével – egyszerű szótöbbséggel - hozzák meg.

(4) Az egyesület alapszabályának módosításához az egyesület egyesüléséhez és szétválásához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

(5) Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

(6) A közgyűlési határozatokat a levezető elnök a közgyűlésen szóban kihirdeti és az érintett taggal a határozat meghozatalát követő 8 napon belül írásban, igazolható módon is közli a határozatnak az egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg.

 

11

Határozathozatal ülés tartása nélkül

 

(1) Az egyesület közgyűlése ülés tartása nélkül is hozhat határozatot, az ilyen határozathozatalt az elnökség a határozat tervezetének a tagok részére történő megküldésével kezdeményezi. A tagok számára a tervezet kézhezvételétől számított legalább nyolcnapos határidőt kell biztosítani arra, hogy szavazatukat megküldjék az elnökség részére.

(2) Az ülés tartása nélküli döntéshozatal során az alapszabálynak a határozatképességre és szavazásra vonatkozó rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a határozathozatali eljárás akkor eredményes, ha legalább annyi szavazatot megküldenek az elnökség részére, amennyi szavazati jogot képviselő tag jelenléte a határozatképességéhez szükséges lenne ülés tartása esetén.

(3) Ha bármely tag a közgyűlés megtartását kívánja, a közgyűlést az elnökségnek össze kell hívnia.

(4) A szavazásra megszabott határidő utolsó napját követő három napon belül - ha valamennyi tag szavazata ezt megelőzően érkezik meg, akkor az utolsó szavazat beérkezésének napjától számított három napon belül - az elnökség megállapítja a szavazás eredményét, és azt további három napon belül közli a tagokkal, a határozatnak az egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg. A határozathozatal napja a szavazási határidő utolsó napja, ha valamennyi szavazat korábban beérkezik, akkor az utolsó szavazat beérkezésének napja.

 

12. §

Az ügyvezetés fogalma és a vezető tisztségviselői megbízatás keletkezése

 

(1) Az egyesület irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok hatáskörébe, a vezető tisztségviselőkből álló testület, az elnökség jogosult.

(2) Az elnökség ügyvezetési tevékenységét az egyesület érdekének megfelelően köteles ellátni.

(3) A vezető tisztségviselőket az egyesület tagjai, választják meg, nevezik ki vagy hívják vissza. A vezető tisztségviselői megbízás a tisztségnek a kijelölt, megválasztott vagy kinevezett személy által történő elfogadásával jön létre.

 

13. §

A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok

 

(1) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

(2) Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.

(3) A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.

(4) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.

(5) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet.

(6) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.

 

14. §

Titoktartási és felvilágosítási kötelezettség

 

(1) A vezető tisztségviselő az egyesület tagjai részére köteles az egyesületre vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra az egyesületre vonatkozó iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést a vezető tisztségviselő a jogosult által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat tételéhez kötheti.

(2) A vezető tisztségviselő megtagadhatja a felvilágosítást és az iratokba való betekintést, ha ez az egyesület üzleti titkát sértené, ha a felvilágosítást kérő a jogát visszaélésszerűen gyakorolja, vagy felhívás ellenére nem tesz titoktartási nyilatkozatot. Ha a felvilágosítást kérő a felvilágosítás megtagadását indokolatlannak tartja, a nyilvántartó bíróságtól kérheti az egyesület kötelezését a felvilágosítás megadására.

 

 

 

 

 

 

15. §

A vezető tisztségviselő felelőssége

 

A vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során az egyesületnek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben.

16. §

A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnése

 

(1) Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás

a) határozott idejű megbízatás esetén a megbízás időtartamának lejártával;

b) megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével;

c) visszahívással;

d) lemondással;

e) a vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;

J) a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;

g) a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.

(2) Az egyesület tagjai a vezető tisztségviselőt bármikor, indokolás nélkül visszahívhatják.

(3) A vezető tisztségviselő megbízatásáról az egyesülethez címzett, az egyesület másik vezető tisztségviselőjéhez vagy döntéshozó szervéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat.

(4) Ha az egyesület működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá.

17. §

Az ügyvezetés ellátása

 

Az egyesület ügyvezetését az elnökség látja el. Az egyesület vezető tisztségviselői az elnökség tagjai.

18. §

Elnökség

 

(1) Az elnökség három tagból áll.

(2) Az elnökség tagjai :

Anderla Jenő Róbert (sz: 1978.04.08., an: Kutenics Katalin) 2837. Vértesszőlős, Vörösmarty utca 18. sz alatti lakos elnök

Skrován József (sz: Tata, 1971.16.12.., an: Kutenics Mária)  2837. Vértesszőlős Ady Endre utca 42. sz alatti lakos titkár

Vécsei Tamás (sz: Tata, 1971.11.30., an: Kolesa Mária) 2837. Vértesszőlős, Petőfi utca 4. sz alatti lakos gazdasági felelős

Az elnökség tagjai megbízásának megszűnése időpontja: 2021. április 17.

(2) Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni.

(3) Az elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza.

 

19. §

A vezető tisztségviselői megbízatás

 

(1) A vezető tisztségviselő megbízatása öt évre szól.

(2) A vezető tisztségviselőket az egyesület tagjai közül kell választani.

 

20. §

Az elnökség feladatai

 

(1) az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala;

(2) a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése;

(3) az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése;

(4) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása; gazdálkodik az egyesület kezelésében lévő vízterületeken, azokat rendszeresen halasítja

(5) az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése;

(6) a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése;

(7) az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak és helyszínének meghatározása;

(8) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre;

(9) a tagság nyilvántartása;

(10) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;

(11) az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése;

(12) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele;

(13) a tag felvételéről való döntés.

(14) megállapítja a kezelésében lévő vízterületek horgászrendjét

(15) fegyelmi szabályzat elkészítése

(16) meghatározza az elnökségi tagok szakfeladatait

(17) eljár a tagok fegyelmi ügyében,

(18) megállapítja a halfogási és horgász versenyek, valamint más rendezvényeknek az időpontját, a verseny feltételeit, díjait és kijelöli rendezőit és bíráit,

(19) kinevezi, illetőleg szerződést köt az egyesület alkalmazottaival, gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat. Az elnökség ezt a jogkörét az elnökre átruházhatja,

(20) a költségvetés keretében megállapítja az elnökség, a felügyelő bizottság és az egyesület alkalmazottainak fizetését, illetve tiszteletdíját.

 

21.§

A közgyűlés összehívása

 

(1) Az ügyvezető szerv köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha

a) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;

b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy

c) az egyesület céljainak elérése veszélybe került.

(2) Az (1) bekezdés alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni.

(3) Az elnökség évenként legalább négy alkalommal rendes ülést tart. Rendkívüli ülést kell

összehívni, ha ezt

a/ az elnökség tagjainak legalább egyharmada az ülés céljának megjelölésével kéri,

b/ az egyesület elnöke szükségesnek tartja, illetőleg

c/ a felügyelő bizottság elnöke szükségesnek tartja d/ tagkizárás esetén az ott meghatározott szabályok szerint.

(4) Az elnökség ülését - írásban - az egyesület elnöke hívja össze és látja el az elnöki feladatot.

Az elnökség tagjainak és az ülésen tanácskozási joggal résztvevőknek az ülést megelőzően legalább 5 nappal meg kell kapniuk az ülés helyét, időpontját és a napirendet tartalmazó meghívót és az írásbeli előterjesztéseket.

(5) . az elnökség tevékenységéről éves beszámolót készít,

(6) Az elnökségi ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet az elnökség tagjai írják alá. Az elnökség döntéseit határozatba foglalja, amely határozatokról külön nyilvántartást kell vezetni, az elnökség határozatait az elnök nyomban, szóban kihirdeti, illetve akire nézve a határozat rendelkezést tartalmaz, azzal a határozatot annak meghozatalától számított legkésőbb 8 napon belül igazolható módon közölni kell,

(7) Az elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon az elnökség minden tagja jelen van. A határozathozatal egyszerű szótöbbséggel történik.

 

22.§

Az egyesület elnöke

(1) képviseli az egyesületet, illetőleg az elnökség egyes tagjait megbízza az egyesület esetenkénti képviseletével,

(2) összehívja a közgyűlést és az elnökség üléseit és azokon elnököl

(3) ellenőrzi a testületi szerve határozatainak végrehajtását, őrködik az egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerü tevékenysége felett,

(4) Anderla Jenő Róbert (sz: 1978.04.08., an: Kutenics Katalin, lakik: 2837. Vértesszőlős, Vörösmarty utca 18.) elnök rendelkezik a bankszámla felett az egyesület titkárával Skrován Józseffel vagy a gazdasági felelőssel Vécsey Tamással közösen oly módon, hogy az elnök első helyen, a titkár vagy a gazdasági felelős a második helyen ír alá.

(5) az elnökség által átruházott jogkörben eljár a 20.§ (20) bekezdése alapján,

(6) a horgászok ellenőrzése folyamán felderített szabálysértésekről készült jelentést az elnökhöz kell eljuttatni 24 órán belül, aki köteles az eljárás megindítására intézkedést tenni. A csekély mértékű szabálysértést saját hatáskörben elbírálhatja fegyelmi eljárás mellőzésével.

 

23. §

Az egyesület titkára

 

(1) Segíti az egyesület elnökét feladatainak ellátásában.

(2) Előkészíti a közgyűlés és az elnökség elé kerülő előterjesztéseket

(3) Gondoskodik a közgyűlés és más ülések jegyzőkönyvének vezetéséről

(4) Irányítja, illetve ellátja az egyesület és szervei írásbeli teendőit

(5) Vezeti a szükséges nyilvántartásokat és kezeli az irattárat.

(6) Szervezi az egyesület rendezvényeit.

(7) Skrován József (sz: Tata, 1971.16.12.., an: Kutenics Mária, lakik: 2837. Vértesszőlős Ady Endre utca 42.) titkár rendelkezik a bankszámla felett, az egyesület elnökével Anderla Jenő Róberttel együttesen oly módon, hogy az elnök első helyen ír alá, vagy a gazdasági felelőssel Vécsey Tamással együttesen..

(8) Az elnök akadályoztatása esetén átruházott jogkörben intézkedhet.

 

 

 

 

 

24. §

Az egyesület gazdasági felelőse

 

(1) Az egyesület gazdasági ügyeit intézi, az egyesület vagyoni helyzetéről az elnöknek és az elnökségnek rendszeresen beszámol.

(2) A pénz és a vagyonkezelésről okmányolt számadásokat vezet a pénzügyi előírásoknak megfelelően.

(3) Vécsei Tamás (sz: Tata, 1971.11.30., an: Kolesa Mária, lakik: 2837. Vértesszőlős, Petőfi utca 4.) gazdasági felelős rendelkezik a bankszámla felett az egyesület elnökével Anderla Jenő Róberttel együttesen oly módon, hogy az elnök első helyen ír alá, vagy a titkárral Skrován Józseffel együttesen

(4) Az előírt rendelkezés szerint teljesíti a pénzügyi átutalásokat és elvégzi a befizetések könyvelését. Gondoskodik az illetékek és adók fizetéséről.

(5) Az évi költségvetést, zárszámadást, vagyonmérleget elkészíti és az elnökség, illetve a közgyűlés elé terjeszti.

(6) Az elnök akadályoztatása esetén átruházott jogközben intézkedhet.

 

25. §

A felügyelőbizottság létrehozása és tagsága

 

Az egyesület felügyelő bizottságot nem működtet

 

26. §

Az egyesület jogutód nélküli megszűnése

 

(1) Az egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha

a) a tagok kimondják megszűnését; vagy

b) az arra jogosult szerv megszünteti

c) az egyesület megvalósította célját vagy az egyesület céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg; vagy

d) az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt feltéve mindegyik esetben, hogy az egyesület vagyoni viszonyainak lezárására irányuló megfelelő eljárás lefolytatását követően a bíróság az egyesületet a nyilvántartásból törli. (3) Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont valamely horgászvonatkozású közhasznú szervezet részére kell átadni.

 

27. §

Jogutódlással történő megszűnés

 

Egyesület más jogi személlyé nem alakulhat át, csak egyesülettel egyesülhet és csak egyesületekre válhat szét.

28. §

Az Egyesület tagjainak jegyzéke

 

(1) Az Egyesület vezetősége az Egyesület tagjainak nevét és lakóhelyét tagjegyzékben tartja nyilván.

(2) Az Egyesület tagjegyzékéből haladéktalanul törölni kell annak a személynek a nevét és lakóhelyét, akinek a tagsági jogviszonya megszűnt.

(3) Az Egyesület tagjegyzékébe haladéktalanul be kell jegyezni annak a személynek a nevét és lakóhelyét, akit az elnökség az egyesületbe tagnak felvett.

29. §

Az egyesület gazdálkodása

 

(1) Az egyesület a létesítő okiratában meghatározott cél megvalósítása érdekében vagyonával önállóan gazdálkodik, egyesület elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatására nem alapítható.

(2) Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. Az egyesület alapítója, tagja - a vagyoni hozzájárulásának megfizetésén túl - a szervezet tartozásaiért saját vagyonával nem felel.

(3) Az egyesület a létesítő okiratban meghatározott cél szerinti tevékenységet (a továbbiakban: alapcél szerinti tevékenység) - ideértve a közhasznú tevékenységet is - folytathat és - célja megvalósítása gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében - gazdasági-vállalkozási tevékenységet is végezhet, amennyiben ez az alapcél szerinti tevékenységét nem veszélyezteti.

(4) Az egyesület csak olyan módon vehet fel hitelt és vállalhat kötelezettséget, amely nem veszélyezteti az alapcél szerinti (közhasznú) tevékenységének ellátását és működésének fenntartását.

(5) Az egyesület ügyvezető szervének feladata a működőképesség fenntartása, és a fenyegető fizetésképtelenség esetén a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával a szükséges intézkedések meghozatala, illetve kezdeményezése.

(6) Az egyesület

a) alapcél szerinti (közhasznú), és

b) gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytathat.

Az egyesület vagyonát a 3. pont szerint folytatott gazdasági-vállalkozási tevékenység eredménye is gyarapíthatja.

(7) Az egyesület bevételei:

a) tagdíj;

b) gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel;

c) a költségvetési támogatás:

ca) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás;

cb) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás;

cc) az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás; ' » ;

cd) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege;

d) az államháztartás alrendszereiből közszolgáltatási szerződés ellenértékeként szerzett bevétel;

e) más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány;

f) befektetési tevékenységből származó bevétel;

g) az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel.

(8) Az egyesület költségei, ráfordításai (kiadásai):

a) alapcél szerinti (közhasznú) tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek;

b) gazdasági vállalkozási tevékenységhez (szolgáltatás nyújtásához) közvetlenül kapcsolódó költségek;

c) az egyesület szerveinek, szervezetének működési költségei (ideértve az adminisztráció költségeit és az egyéb felmerült közvetett költségeket), valamint a több tevékenységhez használt immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása;

d) az a)-c) pontok alá nem tartozó egyéb költség.

(9) Az egyesület bevételeit a 7. pont szerinti részletezésben, költségeit ráfordításait (kiadásait) a 8. pont szerinti részletezésben elkülönítetten, a számviteli előírások szerint tartja nyilván.

(10) Egyesület javára adománygyűjtő tevékenység folytatható. Az egyesület nevében vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók, illetve más személyek zavarásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sérelmével.

Az egyesület nevében vagy javára történő adománygyűjtés csak az egyesület írásbeli meghatalmazása alapján végezhető.

Az egyesület részére juttatott adományokat az adományozó nyilvántartásába beállított könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni.

 

30. §

Záró rendelkezések

 

(1) az egyesület működése felett a törvényességi ellenőrzést a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség gyakorolja.

(2)az egyesület működésével kapcsolatosan az alapszabályban nem szabályozott kérdésekben

a Ptk. (2013. évi V. törvény), az Ectv. (2011. évi CLXXV. törvény), a Cnytv. (2011. évi CLXXXI. törvény), valamint a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályok alkalmazása az irányadó.

 

 

Vértesszőlős, 2019. február 03.

 

Záradék: A jelen létesítő okirat módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a 2019. 02.03. napján megtartott közgyűlés ……/2019. sz. Közgyűlési határozattal elfogadott tartalommal. Az egységes szerkezetű okirat elkészítésére a bevezetésben, a 8. és a 10. §-aiban vastag dőlt betűkkel jelzett módosítások adtak okot.

 

FalusiVakáció csoport
Időjárás
Időjárás előrejelzés

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.